Itt a szőke nőknek általában ámbra- és mósusz illatuk van,
a sötét hajúaknak pedig ibolyaillatuk; a sötét hajszínű nőknek általában erősebb
az illata.
A saját egyéni illat kifejezésre juttatja az ember lényének az illatát vagy szagát is.
A zsugori embereknek patkányszaguk van.
A gyűlölettel teli emberek rothadásszagot árasztanak.
A népi hagyományok szerint: a jó orrú embernek „olyan jó a szaglása,
hogy még a bűnt is megérzi”. Ugyancsak ismertek azok a mondások,
hogy „az öndicséret mindig büdös”,
valakinek „jó a szimata” vagy „itt valami bűzlik”.
A „szentek illata”, amelyet haláluk pillanatában árasztanak, egyértelműen érezhető rózsaillat, amely betölti a haldokló szobáját, és minden jelenlevő érzi.
A betegségeknek is van szaga:
A gyomor- és bélbetegségek rossz leheletet okoznak.
A tuberkulózisban szenvedőknek speciális „hullaszaga” van;
a súlyos cukorbajban szenvedőknek aceton szaga,
a diftériások pedig émelyítően édes szagot árasztanak.
Miért ne lehetne a szenteknek rósza illata?
Az orrunknak ebben a megkínzott világban kemény próbákat kell kiállnia.
Ha tudatosan foglalkozunk az illatokkal és aromákkal, újjáéleszthetjük
és finomíthatjuk a szaglóérzékünket.
Rózsavíz, ámbra, pacsuli, szantálfa, gyanta, mirha, ámbra, olibánum,
balzsamos mézga és opopanax:
Száraz virágokból és éteri olajokból „illat-orgonát” állíthatunk össze,
amelyen saját „illat-hangversenyeket” adhatunk.
( forrás: Noud van den Eerenbeemt)