Szívpalota titka
Minden szívnek van egy csodakertje a kert közepében van egy palota, s minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül. Sötéten. Egyedül. Néha a palota zsivajába, s a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze. Halkan peregnek, mint a levelek. (Szívedbe mintha ezer kés hasítana: zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded, jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs! Mások palotáit irigykedve nézed: neki nincs! Neki nincs!
Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje, s minden csodakertben van egy palota. S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol: minden palotában egy fekete szoba.
(Wass Albert)
Álmodó
Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged.
Amikor sírnál - de elfogyott könnyed
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhők ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged...
Álmodj patakot, virágzó rétet
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellőt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet...
(Bogdán András)
Ady Endre:
Dal a rózsáról A szép leány a bucsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem. Piros volt lágyan feslő szirma, Jelképed, égő szerelem! Könnyű csókot lehelt reája S mint álomkép már messze szála S én fájó szívvel, könnyes szemmel Sokáig néztem még utána. Elhervadt már a rózsabimbó, Amit a szép leány adott. Hervadtan őrzöm, hisz a múltból A sors csupán ennyit hagyott... Pedig a lányka kőnyű csókját Könnyeim már régen lemosták, De most tudom, hogy ez a csók volt Sejtelmes, végső »Isten hozzád!« A szép leány a rózsabimbót Most más legénynek tépi le, Most más legényért dobog, lángol Szerelmes, forró, kis szíve; Más csókolja kicsiny - kacsóját, De megőrzöm a hervadt rózsát: Én kaptam annak a kis lánynak Legelső, tiszta, szűzi csókját! |
Nem bánat az
Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már Tiéd volt, s akkor elveszíted. Nem bánat az, ha csókolt már az ajka, S most más csüng édes szédülésben rajta. Ha boldog órák, pásztorórák képe Kísér a puszta, magányos sötétbe, Mint téli kertbe a színes tavasz - Nem bánat az! De az a bánat, ha kezét se fogtad, Álmodba jött csak csodának, titoknak. Ha úgy szóltál csak hozzá imádságban, Dalos fohászban, kérve, sírva, vágyva. Tiéd se volt s már életedhez kötve, És akkor, érzed, elveszett örökre, És nem lesz fénye többet éjszakádnak: Az a bánat!
|